VIII. korszak · 18
Attribúció és társas megismerés
Hogyan következtetünk mások viselkedésének okaira?
attribúciótársas megismeréskövetkeztetés
A viselkedést látod. Az okát következteted.
Attribúció és társas megismerés | 3 oldalas vizsgajegyzet
Nagy kérdés: hogyan következtetünk mások tetteiből azok okaira, szándékaira és személyiségére, és mi torzíthatja ezt a következtetést?
Történeti hely és alapfeltevés
Az 1950-es évektől az attribúciókutatás a hétköznapi oksági magyarázatot teszi vizsgálhatóvá. Fritz Heider (1958) szerint az ember a társas világot értelmező „naiv pszichológus”: tartós okokat keres a változó események mögött. A megközelítés a jelentést és a helyzet észlelését hangsúlyozza, nem csupán a megfigyelhető inger-válasz kapcsolatot.
Az 1960-1970-es években Jones, Davis, Kelley és Ross az ítéletalkotás modelljeit és torzulásait vizsgálják. Később a társas megismerés tágabb kerete a figyelmet, emlékezetet, kategorizációt és következtetést kapcsolja össze. Susan Fiske és Shelley Taylor e kutatási terület fontos rendszerezői; nem egyetlen új „iskola” alapítói.
Alapfogalmak: megfigyelésből magyarázat
Attribúció: ok tulajdonítása egy eseménynek vagy viselkedésnek. Belső: a személyhez kötött ok, például szándék, erőfeszítés vagy képesség. Külső: körülmény, feladatnehézség, mások viselkedése. A belső ok nem feltétlenül tartós személyiségvonás; a két okcsoport együtt is hathat. A tulajdonított ok nem automatikusan a valódi ok.
Saját példa: „Nem válaszolt” megfigyelés. „Nem érdeklem” szándékra/viszonyulásra vonatkozó következtetés. „Figyelmetlen ember” tartós vonás feltételezése. „Épp dolgozik” alternatív helyzeti magyarázat. Egyetlen elmaradt válasz nem dönti el, melyik helyes.
Jones és Davis (1965): korrespondens következtetés
A megfigyelő a szándékos cselekvésből a neki megfelelő diszpozícióra következtet. Támpont a választás szabadsága, a következmények ismerete és a cselekvés képessége. A társadalmilag elvárt viselkedés kevésbé árulkodó lehet, mint a szabadon választott, kevésbé elvárt tett.
Nem közös hatások: az alternatívák eltérő következményei segítenek megérteni a választást. Ha két állás bére azonos, de csak az egyik tesz lehetővé kutatást, ez az eltérés informatívabb a motivációról, mint a közös fizetés. Több eltérő előny esetén az indíték kevésbé egyértelmű. A modell elméleti keret, nem biztos „személyiségolvasás”.
Négy tengely: általános: figyelem, emlékezet, következtetés; személyiség: vonások és indítékok észlelése; fejlődés: szándék és felelősség megértésének alakulása; szociál: benyomások és csoportsémák.
Milyen adatból lesz ok?
Kovariáció, korrespondencia és az ítélet kísérleti vizsgálata
Kelley (1973): a kovariáció elve
A megfigyelő azt keresi, mely lehetséges ok jelenlétével jár együtt a hatás. A modell több személyről, ingerről és alkalomról származó információ összevetését írja le; a hétköznapokban ezek gyakran hiányoznak.
| TÁMPONT | KÉRDÉS: ANNA NEVET A HUMORISTA MŰSORÁN |
|---|---|
| Konszenzus | Mások is nevetnek ezen a humoristán? |
| Megkülönböztetettség (disztinktivitás) | Anna csak ezen a humoristán nevet, vagy sok másikon is? |
| Konzisztencia | Anna más alkalmakkor is nevet ugyanezen a humoristán? |
Magas konszenzus + magas megkülönböztetettség + magas konzisztencia: a modellben inkább az ingerhez kötött magyarázat („a humorista mulatságos”). Alacsony konszenzus + alacsony megkülönböztetettség + magas konzisztencia: inkább személyi ok („Anna könnyen nevet”). Alacsony konzisztencia: az adott alkalom sajátosságai kerülnek előtérbe. Ezek következtetési minták, nem oksági bizonyítékok.
Ha nincs elég ismételt megfigyelés: oksági sémákra is támaszkodunk. Leszámítolás: egy ismert, elegendő alternatív ok csökkentheti a másik oknak tulajdonított szerepet; a kényszer például gyengítheti a szabad meggyőződésre vonatkozó következtetést. Kovariáció ≠ kontrollált kísérleti okság.
Jones és Harris (1967): a Castro-esszék
Eljárás: a résztvevők Fidel Castro mellett vagy ellen érvelő írás alapján becsülték meg a szerző valódi attitűdjét. A szerző álláspontját egyes feltételekben szabadon választottnak, másokban kijelöltnek mutatták be. Mérés: az esszéírónak tulajdonított attitűd.
Eredmény: a kijelölt álláspont is az írás irányába tolta az attitűdtulajdonítást. A megfigyelők tehát nem vették teljesen figyelembe a korlátozott választást. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki teljesen figyelmen kívül hagyta a helyzetet. A manipuláció az ítéletet vizsgálta; nem az esszéíró valódi meggyőződésének változását.
Ross (1977): alapvető attribúciós hiba
A diszpozíciós magyarázat túlhangsúlyozása és a helyzeti tényezők alulsúlyozása mások viselkedésének értelmezésében. A korrespondencia-torzítás szűkebben a viselkedésnek megfelelő belső tulajdonság következtetésére utal akkor is, amikor a helyzeti korlát ezt gyengíti. A fogalmak átfednek, de nem minden használatuk azonos. A személyiségre következtetés önmagában nem hiba.
A séma is beleszól
Kritikák, kapcsolódások és vizsgapontok
Séma: szervezett tudáskeret, amely segíti az információ kiválasztását és értelmezését, de elvárásaink felé is terelhet. A társas megismerés nem kizárólag hibák vizsgálata: a gyors következtetés sokszor hasznos (Fiske & Taylor, 2020).
Darley és Gross (1983): eltérő társadalmi hátterűnek bemutatott kislányról ugyanazt a vegyes tesztteljesítményt látták. Mérés: képességértékelés. A kedvezőbb hátterűnek bemutatott gyermek magasabb értékelést kapott; a puszta háttérinformáció teljesítményvideó nélkül nem hozta ugyanezt a különbséget. Az elvárás az azonos bizonyíték értelmezését módosíthatta. A gyermek tényleges képessége nem változott: ez nem az önbeteljesítő jóslat viselkedéses bizonyítása.
Kritika és mai jelentőség: a klasszikus, gyakran hallgatói mintás feladatok nem fednek le minden kapcsolatot és kultúrát. A személy-helyzet kettősség leegyszerűsíthet összetett magyarázatokat. Malle (2006) 173 vizsgálat metaanalízisében nem talált általános támogatást a klasszikus cselekvő-megfigyelő aszimmetriára; a különbség feltételektől és mérési módtól függött. Ez nem cáfol minden attribúciós torzítást. Mai kapcsolatok: oktatási és munkahelyi értékelés, konfliktusok, előítélet és döntéshozatal.
Térkép: 17 (helyzet és viselkedés) → 18 → 19 (csoportközi viszonyok); fogalmi kapcsolat a 20-21. téma kognitív modelljeivel. Ez nem merev, egymást leváltó iskolasor.
Ne keverd össze!
Attribúció ≠ bizonyított ok. Belső ok ≠ mindig tartós vonás. Konzisztencia ≠ konszenzus. Alapvető attribúciós hiba ≠ cselekvő-megfigyelő aszimmetria. Séma ≠ szükségszerű tévedés. A helyzet megértése ≠ a tett helyeslése.
Amit érdemes magaddal vinni
Heider az embert hétköznapi oksági magyarázóként írja le. Jones és Davis a tettből diszpozícióra következtetést, Kelley a konszenzus, megkülönböztetettség és konzisztencia összevetését modellezi. Ross a helyzet alulsúlyozását hangsúlyozza. A társas megismerés azt is vizsgálja, hogyan alakítják sémáink az észlelést és az emlékezést.
Felhasznált szakirodalom
- Darley, J. M., & Gross, P. H. (1983). A hypothesis-confirming bias in labeling effects. Journal of Personality and Social Psychology, 44 (1), 20-33. https://doi.org/10.1037/0022-3514.44.1.20
- Fiske, S. T., & Taylor, S. E. (2020). Social cognition: From brains to culture (4th ed.). SAGE. Kiadói könyvoldal
- Heider, F. (1958). The psychology of interpersonal relations. Wiley. https://doi.org/10.1037/10628-000
- Jones, E. E., & Davis, K. E. (1965). From acts to dispositions: The attribution process in person perception. In L. Berkowitz (Ed.), Advances in experimental social psychology (Vol. 2, pp. 219-266). Academic Press. https://doi.org/10.1016/S0065-2601(08)60107-0
- Jones, E. E., & Harris, V. A. (1967). The attribution of attitudes. Journal of Experimental Social Psychology, 3 (1), 1-24. https://doi.org/10.1016/0022-1031(67)90034-0
- Kelley, H. H. (1973). The processes of causal attribution. American Psychologist, 28 (2), 107-128. https://doi.org/10.1037/h0034225
- Malle, B. F. (2006). The actor-observer asymmetry in attribution: A (surprising) meta-analysis. Psychological Bulletin, 132 (6), 895-919. https://doi.org/10.1037/0033-2909.132.6.895
- Ross, L. (1977). The intuitive psychologist and his shortcomings: Distortions in the attribution process. In L. Berkowitz (Ed.), Advances in experimental social psychology (Vol. 10, pp. 173-220). Academic Press. https://doi.org/10.1016/S0065-2601(08)60357-3